Kis betűk Közepes betűk Nagy betűk
HP

Microsoft termékek

Az Euro One Számítástechnikai Zrt. hosszú ideje nagyon nagy hagsúlyt fektet a Microsoft termékek és a kapcsolódó szolgáltatások értékesítésére. Mint minden, Microsoft termékek eladásával foglalkozó informatikai vállalat az alapoktól kezdte a partneri státszt, így az Euro One Zrt. is. A hosszú évek tapasztalata és ezen években dinamikusan növekvő eladási számok, illetve a termékekhez szervesen kapcsolódó szolgáltatások körének bővítése eredményeképpen 2005-ben megkaptuk a Gold, 2007-ben LAR partnerségi szintet.

Licenszkonstrukciók:

A Microsoft licenszelési palettája rendkívül széleskörű az egyes piaci igényeknek megfelelően. A helyesen licencelt szoftver és a legális szoftverhasználat jelentősége folyamatosan növekszik Magyarországon is. Meggyőződésünk, hogy ez a tájékoztatónk mely a fontosabb konstrukciókról ad információkat továbbra is hasznos eszköz lesz a Microsoft szoftvereket használók számára:

Jogtisztaság:

Amikor a számítástechnikai, vagy szoftver kultúráról beszélünk, akkor nemcsak a számítógépekről, programokról van szó, hanem az eredeti szoftver szerzői jognak megfelelő kezeléséről és használatáról is. A jogtisztaság fogalma szoftverek esetében rendkívül szerteágazó és ebben ad Önnek részletes útmutatást és magyarázatot a Jogtisztaság alatt található összefoglaló.

 

Termékekkel kapcsolatban kérem keressen:
Mészáros László
Microsoft termékmenedzser
Tel.:1-469-6307
Fax:1-469-6359
Mobil:   20/44-44-021
E-mail: meszaros.laszlo@euroone.hu